A FELFÖLDI MARHÁT könnyű felismerni ívelt szarváról, szemébe lógó „frufrujáról”, meg a robusztus testét borító vastag bundájáról.

A szívós felföldi marha, mely az egyik legrégebb óta tenyésztett szarvasmarhafajta, évszázadok óta jól tűri a skót felföldek és szigetek zord időjárását. Eredetileg két fajtát különböztettek meg: a távoli fennsíkokon legelésző nagyobb testű és vöröses szőrű marhát, valamint a nyugati part melletti szigeteken élő kisebb testű és általában fekete szőrű marhát. A felföldi marha azonban ma már egyetlen fajtának számít, és a következő színváltozatai léteznek: vörös, fekete, világosbarna, sárga és fehér.

A felföldi marha fején levő hosszú szőrzetnek, mely mosolyt csal az ember arcára, fontos szerepe van. Télen megvédi az állatot a süvítő széltől, az esőtől és a hótól, nyáron pedig a rovaroktól, melyek fertőzést okozhatnak.

Annak idején a pásztorok kőaklokba terelték a marhákat éjszakára, hogy megvédjék őket az időjárás viszontagságaitól és a farkasoktól.

Más marhafajtáktól eltérően a felföldi marhának dupla rétegű a szőrzete. A külső, bozontos réteg hosszú szőrszálakból áll, melyek akár 30 centiméteresek is lehetnek. Ez a zsíros bunda lepergeti az esőt és a havat, az alatta levő puha gyapjú pedig melegen tartja az állatot.

 Jim, aki évek óta foglalkozik felföldi marhák tenyésztésével, elmondja: „Igen nehéz lemosni őket, mivel szinte lehetetlen átnedvesíteni a bundájukat.” A felföldi marha a bundájának köszönhetően nagyon jól érzi magát, és szaporodik is az eső áztatta, fagyos szelektől átjárt hegyvidéken, ahol más marhafajták nem bírnák ki.

A nyári hőséghez és szárazsághoz alkalmazkodva a felföldi marha leveti vastag bundáját. Amikor aztán visszatér a hideg, nedves idő, újat növeszt.

Míg a juhok általában elpusztítják a növényzetet, mivel megeszik a gyökereket és a fiatal hajtásokat, a szarvasmarhákra ez nem jellemző. Sőt, a felföldi marha még javít is a legelő minőségén. Hogyan csinálja? Hosszú, erős szarvaival és széles pofájával eltakarítja a kellemetlen bozótot, melyhez a legtöbb marhafajta hozzá sem nyúlna. Így újra akadálytalanul nőhet a fű és a fák.

A felföldi marha dupla bundájának a már említetteken kívül van egy másik nagy előnye is. Mivel nincs szüksége vastag zsírrétegre, hogy melegen tartsa, a húsa soványabb, kevesebb benne a koleszterin, viszont magasabb a fehérje- és a vastartalma, mint más marhákénak. Ráadásul a kitűnő minőségű hús előállításához nincs szükség drága takarmányra!

A felföldi marha már régóta az ember közelében él. Hajdanán a skótok a házuk földszintjén tartották, így melegebb volt a felső szinten, ahol a család élt.

Bár a háziasított marhák általában szelídek és engedelmesek, a felföldi marhák olykor veszélyesek lehetnek. Az anya például hevesen óvja a borját. Arra is érdemes vigyázni, hogy ne akarjunk átmenni egy csordán, inkább kerüljük meg.

A sokféle körülményhez alkalmazkodó felföldi marhát a világ minden táján szívesen tenyésztik. Egészen északon, Alaszkában és Skandináviában éppoly jól érzi magát, mint 3000 méteres magasságban, az Andokban, vagy a melegebb vidékeken.

Skóciáról eszünkbe juthat a tartán nevű szövet, a skót szoknya és a duda, de a jellegzetes felföldi marha is. Felétek is vannak ilyen dupla bundájú állatok?