Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mit valósít meg Krisztus eljövetele?

Mit valósít meg Krisztus eljövetele?

Mit valósít meg Krisztus eljövetele?

„TERROR SÃO PAULÓBAN.” Így írt a Veja című folyóirat a 2006 májusában zajló négynapos eseményről, amikor is a szervezett bűnözés „kimondhatatlanul sebezhetővé tette” Brazília legnagyobb és leggazdagabb városát. Körülbelül 150 rendfenntartó, bűnöző és más polgár vesztette életét ebben a „százórányi terrorban”.

A címlapok a világon szinte mindenütt erőszakos tettekről számolnak be. Úgy tűnik, az emberi vezetők képtelenek gátat vetni az erőszaknak. A mai világban napról napra veszélyesebb az élet. Bárhová nézünk, mindenütt csak rossz hírekkel találkozunk. Emiatt talán te is el vagy keseredve. Ám nemsokára változások fognak bekövetkezni.

Jézus arra tanította a követőit, hogy imádkozzanak Isten Királyságának az eljöveteléért, és azért, hogy legyen meg Isten akarata, „mint az égben, úgy a földön is” (Máté 6:9, 10). Ez a Királyság egy olyan kormányzat, melynek Isten által kinevezett Királya Krisztus Jézus. Isten Királysága az emberiség összes gondját meg fogja oldani. De ahhoz, hogy változásokat eredményezhessen a földön, az emberi uralmat Krisztus uralmának kell felváltania. Pontosan ezt fogja megvalósítani Krisztus eljövetele.

Békés átmenet lesz?

Vajon a nemzetek önként fogják alárendelni magukat Krisztus uralmának? János apostol egyik látomása megadja a választ. Ezt írta: „láttam, hogy a vadállat [a világ politikai rendszere], a föld királyai és a seregeik egybegyűltek, hogy háborút viseljenek a lovon ülő [Jézus] ellen és az ő serege ellen” (Jelenések 19:19). Mi fog történni a föld királyaival ebben a háborúban? A Biblia kijelenti, hogy Jehova felkent Királya ’összetöri őket vasjogarral, és darabokra zúzza őket, mint a fazekasedényt’ (Zsoltárok 2:9). A politikai rendszer teljesen meg fog semmisülni. Isten Királysága „szétzúzza és megsemmisíti mindazokat [az emberi] királyságokat, maga pedig megáll időtlen időkig” (Dániel 2:44).

Mi lesz azokkal az emberekkel, akik szembeszállnak Isten Királyságával? „Amikor az Úr Jézus kinyilatkozik az égből az ő hatalmas angyalaival lángoló tűzben . . . bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és azokon, akik nem engedelmeskednek a . . . jó hírnek” (2Tesszalonika 1:7, 8). A Példabeszédek 2:22-ben ezt olvashatjuk: „A gonoszok . . . a földről kivágattatnak, és a hűtlenek kiszaggattatnak abból.”

A Biblia így ír Krisztus eljöveteléről: „Íme! Eljön a felhőkkel, és minden szem meglátja őt” (Jelenések 1:7). Az emberek nem a szó szerinti szemükkel fogják meglátni Jézust. Mióta felment az égbe, ő egy olyan szellemszemély, „aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki nem látott, és nem is láthat” (1Timóteusz 6:16).

Jézusnak egyáltalán nem kell fizikai testet öltenie ahhoz, hogy ’meglássák’ a föld lakói, éppen úgy, ahogyan Jehovának sem volt szüksége rá, amikor tíz csapással sújtotta az egyiptomiakat Mózes napjaiban. Az akkor élt emberek tisztában voltak vele, hogy Jehova okozza a csapásokat, és kénytelenek voltak elismerni a hatalmát (2Mózes 12:31). Ehhez hasonlóan, amikor Krisztus színre lép mint Isten Ítélet-végrehajtója, a gonoszok kénytelenek lesznek ’meglátni’, vagyis felismerni, hogy Isten Jézust használja fel, hogy ítéletet mondjon felettük. Ezt tudni fogják, ugyanis az emberiség akkorra már figyelmeztetve lesz erre. Igen, „minden szem meglátja [Jézust]; és a föld minden törzse veri magát bánatában miatta” (Jelenések 1:7).

A gonoszok elpusztítása és a gonosz uralom megszüntetése elengedhetetlen ahhoz, hogy a földön helyreállhasson a valódi béke és jólét. Ezt fogja megvalósítani Krisztus. Akkor teljes mértékben át fogja venni az irányítást a földi ügyek felett, és gyökeres változások következnek majd.

Helyreállítás, mely áldásokat eredményez

Péter apostol ’minden olyan dolog helyreállításáról’ szólt, „amelyről az Isten a régi időkben élt szent prófétáinak szája által beszélt” (Cselekedetek 3:21). Ez a helyreállítás magában foglalja azt az átalakulást, amely Krisztus uralma alatt fog végbemenni a földön. Ézsaiás, aki az i. e. VIII. században élt, egyike volt azoknak a prófétáknak, akik által Isten beszélt ’minden dolog helyreállításáról’ a földön. Megjövendölte, hogy Jézus Krisztus, a „Béke Fejedelme” helyre fogja állítani a békét a földön. Ézsaiás próféciája így jellemzi Krisztus uralkodását: „Fejedelmi uralma bőségének és a békének nem lesz vége” (Ézsaiás 9:6, 7). Jézus oktatni fogja a földön élőket, hogy miként kell békében élni. A föld lakói „gyönyörködnek majd a béke bőségében” (Zsoltárok 37:11).

Mi lesz Krisztus uralma alatt a szegénységgel és az éhezéssel? Ézsaiás kijelentette: „a seregek Jehovája minden népnek lakomát fog rendezni ezen a hegyen bő olajjal készített ételekből, lakomát seprőn érlelt borból, bő olajjal készített, velőben bővelkedő ételekből, seprőn érlelt, szűrt borból” (Ézsaiás 25:6). A zsoltáríró így énekelt: „Bőven lesz gabona a földön, a hegyek tetejét is bőség árasztja el” (Zsoltárok 72:16). A földön élőkről pedig ezt olvassuk: „Házakat építenek majd, és bennük laknak, szőlőskerteket ültetnek, és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjon ott, nem úgy ültetnek, hogy más egye azt. Mert mint a fának napjai, olyanok lesznek népem napjai, és kezük munkáját teljesen javukra fordítják választottaim” (Ézsaiás 65:21, 22).

Ézsaiás ezenkívül jövendölt a betegségek és a halál megszűnéséről is. Isten a következőket mondta Ézsaiás által: „Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak. Akkor majd szökell a sánta, mint a szarvas, és a néma nyelve boldogan kiált” (Ézsaiás 35:5, 6). „Egyetlen lakos sem mondja majd: »Beteg vagyok«” (Ézsaiás 33:24). „Elnyeli a halált örökre, és a legfőbb Úr, Jehova letörli a könnyet minden arcról” (Ézsaiás 25:8).

Mi fog történni a halottakkal, akik „az emléksírokban” vannak? (János 5:28, 29). Ézsaiás próféciájában ez áll: „Élni fognak halottaid . . . feltámadnak” (Ézsaiás 26:19). Igen, akik halálalvásban vannak, újra élni fognak!

„Isten a trónod örökkön-örökké”

Krisztus eljövetele nem kevesebbet fog megvalósítani, mint bolygónk teljes megújulását. A föld csodálatos Paradicsommá lesz alakítva, és az emberiség egyesítve lesz az igaz Isten imádatában. De biztosak lehetünk abban, hogy Jézus Krisztus képes eltörölni a földről a gonoszságot, és igazságosságot hozni?

Gondoljunk arra, hogy honnan származik Jézus ereje és hatalma. A Fiúról a Biblia ezt írja: „Isten a trónod örökkön-örökké, és királyságod jogara az egyenesség jogara. Szeretted az igazságosságot, és gyűlölted a törvénytelenséget” (Héberek 1:8, 9). Jézus trónja, vagyis királyi állása, hatalma Jehovától van, tőle kapta. Nem lesz olyan gond, amit Jézus ne lenne képes megoldani.

Jézus a feltámadása után ezt mondta a tanítványainak: „Nekem adatott minden hatalom az égben és a földön” (Máté 28:18). „Alávettettek neki angyalok és hatalmak és erők” – jelenti ki az 1Péter 3:22. Egyetlen erő vagy hatalom sem lesz sikeres, amely szembeszáll Jézussal. Semmi sem tudja majd megakadályozni abban, hogy tartós áldásokat árasszon az emberiségre.

Hogyan érinti az embereket Krisztus eljövetele?

A tesszalonikaiaknak szóló levelében Pál apostol ezt írta: „szüntelenül elménkben tartjuk hithű munkátokat és szeretetteljes fáradozásotokat és a Jézus Krisztusba, a mi Urunkba vetett reménységetekből fakadó kitartásotokat a mi Istenünk és Atyánk előtt” (1Tesszalonika 1:3). Pál szerint tehát az eredményes fáradozás és kitartás a Jézus Krisztusba vetett reménységből fakad, mely magában foglalja a Krisztus eljövetelébe és az abba vetett hitet, hogy ez az eljövetel helyreállítást fog hozni. Ez a remény élteti, vagyis kitartásra ösztönzi az igaz keresztényeket, még igencsak próbateljes körülmények között is.

Vizsgáljuk meg például Carlos esetét, aki a brazíliai São Paulóban él. 2003 augusztusában megállapították, hogy rákos. Azóta már nyolc műtéten esett át, melyek a fájdalmas mellékhatásokon túl nagyon le is gyengítették. Ennek ellenére ő mégis buzdít másokat. Egyszer például, amikor az utcán tanúskodott egy nagy kórház előtt, találkozott egy testvérnővel, akinek a férje éppen kemoterápiás kezelést kapott. Mivel Carlos pontosan tudta, milyen szörnyű következményekkel jár a rák, képes volt buzdítani és megvigasztalni mind a férjet, mind a feleséget. A házaspár később úgy fogalmazott, hogy az a beszélgetés lelket öntött beléjük. Carlos tehát tapasztalta, hogy mennyire igazak Pál szavai: „[Isten] megvigasztal bennünket minden nyomorúságunkban, hogy képesek legyünk megvigasztalni mindenféle nyomorúságban levőket azon vigasztalás által, amellyel minket vigasztal” (2Korintusz 1:4).

Mi ad erőt Carlosnak ahhoz, hogy a betegsége ellenére továbbra is buzdítani tudjon másokat? A Krisztus eljövetelébe és az abba vetett hite, amit ez az eljövetel meg fog valósítani, arra indítja, hogy ’ne hagyjon fel annak cselekvésével, ami jó’ (Galácia 6:9).

Vagy ott van Samuel, akinek a testvérét meggyilkolták, csupán 50 méterre az édesapjuk házától. Tíz golyó fúródott az öccse testébe. A holttest nyolc órán át feküdt a járdán, amíg a rendőrség helyszínelt. Samuel képtelen kitörölni az elméjéből azt a napot. Ám őt is élteti a remény, hogy Krisztus meg fogja tisztítani a földet minden gonoszságtól, és ezt követően az ő igazságos uralma áldásokat fog hozni az emberiségnek. Samuel sokszor elképzeli magát, amint átöleli feltámasztott öccsét a paradicsomi földön (Cselekedetek 24:15).

Mit kell tenned?

A Krisztus eljövetelébe és az abba vetett reménység, amit meg fog valósítani, óriási vigaszt nyújthat neked. Jézus Krisztus minden kétséget kizáróan kiszaggatja majd az emberi bajoknak és a minket körülvevő összes rossz dolognak a gyökerét.

Mit kell tenned ahhoz, hogy élvezhesd az áldásokat, melyeket Krisztus uralma fog kiárasztani az emberiségre? Kezdd el gondosan tanulmányozni Isten Szavát, a Bibliát. Jézus ezt mondta, amikor az Atyjához imádkozott: „Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról” (János 17:3). Tűzd ki célul, hogy megvizsgálod, mit tanít a Biblia. A környékeden élő Jehova Tanúi örömmel segítenek neked ebben. Szeretettel kérünk, hogy vedd fel velük a kapcsolatot, vagy írj e folyóirat kiadóinak.

[Képek a 7. oldalon]

Krisztus eljövetele nem kevesebbet fog megvalósítani, mint a föld teljes megújulását

[Forrásjelzés]

A kis kép háttere: Rhino and Lion Park, Gauteng, South Africa