Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hogyan lehetsz te is Isten egyik gyermeke?

Hogyan lehetsz te is Isten egyik gyermeke?

Hogyan lehetsz te is Isten egyik gyermeke?

MINTEGY harminc évvel a koreai háború után a koreai tévétársaság elindított egy programot, hogy segítsen megtalálni az embereknek a háborúban eltűnt családtagjaikat. És mi lett az eredmény? Több mint 11 000 ember talált rá szeretett családtagjára könnyek, örömkiáltások és nagy ölelések közepette. A The Korea Times című újság így tudósított: „A koreai nép a történelme során még soha nem ejtett egyszerre ennyi könnyet örömében.”

A brazíliai Cézart kisbaba korában eladták, így rendezve el egy adósságot. Amikor körülbelül tíz év múlva rátalált az édesanyjára, annyira boldog volt, hogy elhagyta vagyonos nevelőszüleit, csakhogy az édesanyjával élhessen.

Mennyire boldogok a családtagok, amikor egymásra találnak, miután el voltak választva, vagy elveszettnek hitték egymást! A Biblia leírja, hogy az emberek milyen tragikus módon lettek elválasztva Isten családjától. De azt is leírja, hogy most milyen boldogok, hogy újból ehhez a családhoz tartoznak. Hogyan történt mindez? És neked hogyan lehet részed ebben az örömben?

Hogyan hullott szét Isten családja?

Jehova Istenről, a Teremtőről a zsoltáríró ezt mondta: „nálad van az élet forrása” (Zsoltárok 36:9). Jehova egy hűséges, intelligens teremtményekből álló, hatalmas család Atyja. Ennek a családnak van egy égi része, mely angyalokból áll, akik az ő szellemfiai; és egy földi része, melyet emberek alkotnak, és akiknek Isten földi gyermekeivé kell válniuk.

Amikor Isten első emberfia, Ádám fellázadt, ahogyan azt az előző cikkben leírtuk, az emberi család fájdalmas módon el lett választva szerető Atyjától és Teremtőjétől (Lukács 3:38). Ez azért történt, mert Ádám a lázadásával elvesztette a kiváltságot, hogy ő maga és a még meg nem született utódai Isten gyermekei legyenek. Szolgáján, Mózesen keresztül Isten leírta, milyen következményei lettek a történteknek: ’Romlottan cselekedtek, nem [Isten] gyermekei, a hiányosság az övék.’ A „hiányosság”, azaz a bűnös természet idegenítette el az embereket Istentől, aki minden útjában szent és tökéletes (5Mózes 32:4, 5; Ézsaiás 6:3). Bizonyos értelemben tehát az emberiség elveszett, apátlan lett (Efézus 2:12).

A Biblia annak hangsúlyozására, hogy milyen mértékben szigetelődött el Istentől az emberiség, ’ellenségekként’ utal azokra, akik Isten családján kívül vannak (Róma 5:8, 10). Istentől elválasztva az emberiség Sátán kegyetlen uralma alatt sínylődik, és az öröklött bűn és tökéletlenség halálos hatásai miatt szenved (Róma 5:12; 1János 5:19). Tartozhatnak-e bűnös emberek Isten családjába? Vajon tökéletlen teremtmények a szó szoros értelmében Isten gyermekeivé válhatnak, mint amilyen Ádám és Éva volt a bűnbeesés előtt?

Az elveszett gyermekek begyűjtése

Jehova szerető módon lépéseket tett azoknak a tökéletlen embereknek az érdekében, akik szeretik őt (1Korintusz 2:9). Pál apostol így magyarázza: „Isten Krisztus által megbékéltetett magával egy világot, nem számítva fel nekik vétségeiket” (2Korintusz 5:19). Amint azt az előző cikkben kifejtettük, Jehova Isten Jézus Krisztusról gondoskodott váltságként a bűneink elfedezésére (Máté 20:28; János 3:16). János apostol ezekkel a szavakkal fejezte ki az értékelését: „Nézzétek, milyen szeretetet adott nekünk az Atya, hogy Isten gyermekeinek hívjanak bennünket” (1János 3:1). Tehát az engedelmes emberiség előtt megnyílt a lehetőség, hogy ismét Jehova családjának a része legyen.

Minden ember, akit Isten családjába gyűjtenek egybe, csodálatos egységnek fog örvendeni égi Atyjának gondoskodása alatt. De figyeld meg, hogyan írja le a Biblia két csoportba való begyűjtésüket. Ezt olvassuk: „Ez [Isten] jótetszése szerint való, melyet elhatározott magában egy olyan igazgatás felől, mely a meghatározott idők teljességének végén történik, hogy tudniillik ismét egyesít mindent a Krisztusban, az egekben levőket és a földön levőket” (Efézus 1:9, 10). Vajon miért így igazgatja Isten a dolgokat?

Ahogyan Jehova két csoportba rendezi a gyermekeit, az tulajdonképpen a családja összhangját mozdítja elő. Nem nehéz megérteni, hogy miért tesz így. Isten családja olyan hatalmas, hogy egy nemzethez lehet hasonlítani. Bármely nemzetről legyen is szó, néhányan arra vannak kiválasztva közülük, hogy kormányt alkossanak, a többiek pedig élvezzék a rendet, és tiszteljék a törvényt. Természetesen egyetlen emberi kormányzat sem hozott még el igazi békét. Isten azonban tökéletes kormányzatról gondoskodik a családja számára. Az első csoportot, „az egekben levőket”, Jehova azon gyermekei alkotják, akiket kiválaszt, hogy kormányzatot, vagyis Királyságot alkossanak az égben. Onnan ’fognak királyokként uralkodni a föld felett’ (Jelenések 5:10).

Isten földi gyermekei

Jehova begyűjti „a földön levőket” is, vagyis a világ minden részéről milliókat, hogy végül földi gyermekeivé válhassanak. Mint kedves Atya, megtanítja őket szeretetének útjára, így annak ellenére, hogy sok nemzetből származnak, harmonikus egységet alkotnak. Még az erőszakos, önző, erkölcstelen és Isten iránt engedetlen emberek is meghívást kapnak, hogy ’engedjék magukat megbékéltetni Istennel’ (2Korintusz 5:20).

Mit mondhatunk azokról, akik Isten meghívását elutasítva, nem engedik magukat megbékéltetni vele, mint az ő gyermekei? Családjának a békéje és harmóniája érdekében Jehova szigorú intézkedéseket fog tenni, hogy leszámoljon az ilyen személyekkel. Eljön ’az ítéletnek és az istentelen emberek elpusztításának a napja’ (2Péter 3:7). Isten meg fogja tisztítani a földet a lázadóktól. Micsoda megkönnyebbülés lesz ez azoknak, akik engedelmeskednek! (Zsoltárok 37:10, 11).

Ezután ezer évig béke lesz. Ez alatt az idő alatt mindenki, aki kedvezően reagál Isten szeretetére, fokozatosan visszanyeri a tökéletes életet, melyet Ádám elveszített. Még a halottak is fel lesznek támasztva (János 5:28, 29; Jelenések 20:6; 21:3, 4). Isten ezzel beteljesíti az ígéretét: „maga [az emberi] teremtés meg is fog szabadulni a romlottság rabszolgaságából az Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára” (Róma 8:21).

Tartozz újra égi Atyád családjához!

Cézárnak, és annak a sok ezer koreainak is, akit ennek a cikknek az elején említettünk, cselekednie kellett, hogy újra együtt lehessen a családjával. A koreaiaknak részt kellett venniük a programban, Cézar pedig ott hagyta a nevelőszüleit. Ehhez hasonlóan talán neked is határozott lépéseket kell tenned, hogy megbékélhess égi Atyáddal, Jehova Istennel, és hogy te is a családjához tartozhass. Mit kell tenned?

Hogy úgy közeledhess Istenhez, mint Atyádhoz, tanulmányoznod kell Szavát, a Bibliát. Ez segíteni fog, hogy erős hitet fejlessz ki benne és az ígéreteiben. Megtanulsz majd bízni abban, hogy amiről Isten azt mondja neked, hogy tedd meg, az a javadra válik. El kell fogadnod majd azt is, amikor helyreigazít vagy fegyelmez, hiszen a Biblia ezt mondja a keresztényeknek: „Mint fiakkal, úgy bánik veletek az Isten. Mert melyik fiú az, akit nem fegyelmez az apja?” (Héberek 12:7).

Ha megteszed ezeket a lépéseket, az egész életed meg fog változni. A Biblia ezt mondja: „meg kell . . . újulnotok az elméteket mozgató erőben, és fel kell öltenetek az új egyéniséget, amely Isten akarata szerint teremtetett igazi igazságosságban és lojalitásban” (Efézus 4:23, 24). Ezenkívül szívleld meg Péter apostol figyelmeztetését: „Mivel engedelmes gyermekek vagytok, életeteket ne szabjátok múltbeli vágyaitokhoz, amikor még tudatlanságban éltetek” (1Péter 1:14, Katolikus-fordítás).

Találj rá a valódi családodra!

Amikor Cézar megtalálta az édesanyját, majd kibújt a bőréből örömében, mert megtudta, hogy még van egy bátyja és egy nővére is. Hasonlóképpen, amint egyre közelebb kerülsz égi Atyádhoz, tapasztalod majd, hogy még sok testvéred van a keresztény gyülekezetben. Amikor a társaságukban vagy, úgy érezheted, hogy közelebb vannak hozzád, mint a saját, vérszerinti családtagjaid (Cselekedetek 28:14, 15; Héberek 10:24, 25).

A meghívás neked is szól, hogy újra valódi Atyád és valódi testvéreid családjához tartozz. Ugyanolyan nagy lehet majd az örömöd, mint Cézáré, és azé a sok ezer koreaié, aki újra együtt lehetett a családjával.

[Kép a 8. oldalon]

Cézar 19 éves korában az édesanyjával

[Képek a 10. oldalon]

Tegyél lépéseket, hogy közelebb kerülj Istenhez